|
|
|
Útközben
|
|
|
|
|
|
Útközben
A vonat zsúfolt, a folyosón állok
Mindenütt arcok, csomagok, kabátok
Állomásokon a megszokott szignálok
Hangja száll
Vannak akik egy könyvbe bújva
Vannak akik mély álomba hullva
Én meg csak így a tájba belebámulva
vészelek át
Míg a néptelen mezőket
nézem
A fülledt tömeg fáradt gőzét
érzem
S az illatösztön diktál, hogy felidézzem
Azt, ami múlt
Szagnyomon futok az idősztrádán
hátra
Ahogy futnak a fák hátrafelé a tájban
És megállok egy ismerős utcában
Tömeg mélyén
Itt a legvidámabb barakk zár be éppen
Egy korszak ünnepi díszbe vágott téren
Búcsúzik mint vén zenekarok szépen
Ahogyan kell
Iskolakőre én sem ejtek könnyet
Mikor itt az idő, hogy attól legyen könnyebb
Csak szorongatom azt a kis kék könyvet
Ami nekem jár |
És
idegen földön zötykölődöm stoppal
Germán hippihordák az úton nagy motorokkal
És fekete bőrbe bújt szőke őrangyalokkal
Suhannak el
Odakinn a téren, benn az aulákban
Föld alatt mélyen, füstös aurákban
Valahol mindig nagy tömegben vártam
Valamit én
Ez egy ilyen zsúfolt, valamit váró kor
volt
Sok szagot, színt, képet jól belém
kódolt
Míg végül szelíden homlokon csókolt
És továbbállt
Hát szagokat szívok, képeket látok
Homályos ablakoknál állva valamit várok
Útközben én mindig így csinálok
Azóta is
És túl pár iskolán,
pár női blúzon
Egy vonaton szálló illatfelhőn úszom
És egyre a múlt striguláit húzom
Rossz szokás
Hát előre fiú, sohase hátra
Ez egy régi lemez, ez a pálya szabálya
És egy bölcs viadukt hirtelen szétrázza
képeimet
Kölykök jobbról cigarettát kérnek
Kezeik alatt villannak fények
És minden más szagot elkerget végleg
A füst ami száll |
|
